Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Palkovics László: A kutatás fejlesztés aránya 2020-ra 1.8%-ra nőhet a GDP-ben

2018.07.24

Palkovics László: A kutatás fejlesztés aránya 2020-ra 1.8%-ra nőhet a GDP-ben

 

A külképviseletek, valamint a hazai kutatás, fejlesztés és innováció intézményei, vállalatai részvételével tartott konferencián Palkovics László szólt arról, hogy miközben a digitalizáció terjedésével átrendeződik a munkaerőpiac, a hozzáadott értékek tekintetében még több munkaerőre lesz szükség.

 

 

Motiválttá kell tenni a magyarországi vállalatokat a kutatás-fejlesztés erősítésében, ezért is kerültek a források egy helyre, az új Innovációs és Technológiai Minisztériumba (ITM) - mondta Palkovics László akadémikus a minisztérium vezetője 2018 július 2-án  a Külgazdasági és Külügyminisztériumban Tudományos és Technológiai Konferencián

Kiemelte: a következő időszak EU-költségvetésének egyik nyertese az innováció lesz, és az ebből adódó lehetőségeket Magyarországnak nemzetközi együttműködésben kell kihasználnia. "A hozzáadott érték nagyjából azonos Magyarországon a nemzetközi és a hazai tulajdonú vállalatok esetében, ugyanakkor előbbi háromszor olyan hatékony, ezért a helyzeten változtatni kell. A magyar cégeknek sokkal inkább új termékekkel kell jelentkezniük, hogy innovációs képességük növekedjen".

A tárcavezető úgy látta, hogy elérhető a kitűzött célszám és 2020-ra 1,8 százalékra nőhet a kutatás-fejlesztés aránya a GDP-ben. Örvendetesnek nevezte, hogy az EU-ban Magyarország exportjában a legnagyobb a high-tech részaránya, még ha ez a sajátos hazai gazdaságszerkezetből is adódik. Mint mondta, a jövőben kiemelten építeni kell az egyetemekre, amelyek egy másfajta működési módszerrel, az állami fenntartástól a magánszféra felé távolodva képesek kutatásfejlesztési támogatást nyújtani a kis- és középvállalatoknak például termékfejlesztésre.

Palkovics László üdvözölte, hogy a hat science park (Miskolc, Debrecen, Szeged, Pécs, Zalaegerszeg, Győr) fejlesztése zajlik, a további rezsicsökkentés kapcsán az optimalizált energiafelhasználásról beszélt és hangsúlyozta a szakképzési rendszer átalakításának, a felnőttképzésnek a fontosságát. Szerinte hamarosan le fogják tudni zárni az ITM és a Magyar Tudományos Akadémia között kialakult vitát. Hozzátette: nincs szó az akadémia autonómiájának megsértéséről, a dolog kizárólag arról szól, hogyan tudják elhelyezni a kutatás-fejlesztési, kutatási forrásokat. "Egyrészt a párhuzamosságok kérdését kell megoldani, másrészt azt, hogy nem tudunk mindennel azonos módon foglalkozni, bizonyos területekre muszáj lesz fókuszálni" - jegyezte meg.

Palkovics László arról beszélt, hogy az önvezető autók bevezetése gazdasági, jogi és erkölcsi kérdések megoldását kívánja meg, a Bosch vezetője szerint ezek a járművek a biztonságra épülnek, növelik az emberek egyéni mobilitását, igaz - tette hozzá - elterjedésükkel a városi forgalom is nőhet.

Szarvas István