Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Hargitai Miklós: Szarvas István 2020 január 20-i Születésnapi köszöntője

2020.01.29

 

Hargitai Miklós: Szarvas István 2020 január 20-i Születésnapi köszöntője

Szarvas Istvánt mondhatni hogy évtizedek óta (újságíró pályám kezdetétől, ami immár bő negyedszázadot
jelent) ismerem. Egészen pontosan a műszaki sajtóból, a műszaki innovációkkal kapcsolatos
sajtótájékoztatókról. Ilyen eseményből a 90-es, 2000-es években jóval több volt, mint mostanában – maga
a téma is jobban a fókuszban volt, meg Magyarország is lényegesen előkelőbb helyen tanyázott a
vonatkozó statisztikákban. Mindenesetre sokszor hetente, de havonta mindenképpen találkoztunk
különféle sajtórendezvényeken. Bennem pedig az a kép maradt meg, hogy Szarvas István minden
sajtótájékoztatón kérdez – méghozzá jól kérdez, azaz felkészült, céltudatos, ismeri a nyilatkozót és a
problémát, releváns, olykor kényelmetlen, de mindenképpen indokolt kérdéseket tesz föl, és többnyire
meg is kapja rájuk a választ. És még valami: hogy a kérdései rendszerint túlmutatnak a sajtótájékoztató
szűken értelmezett tárgyán, megemelik és társadalmi perspektívába helyezik az adott témát.
Más kor, más emberek, mondhatnánk, de valójában csak a kor volt már. Az emberek nagyobbrészt
ugyanazok ma is, és a sajtóra, valamint a hivatalosságok és a médiamunkások együttműködésére
vonatkozó alapvető szabályok sem változtak meg. Ma mégis ott tartunk, hogy a bátran kérdező újságírót
nem hívják meg a sajtótájékoztatóra, az MTI rutinos tudósítóját leváltják, ha olyan kérdést mer föltenni,
amit előre nem egyeztetett a megszólalóval, az állami intézmények nem hirdetik meg nyilvánosan a
sajtóeseményeiket – mint legutóbb az idei év első Kormányinfóját –, és még a meghívóval érkező
újságírókat sem feltétlenül engedik be, vagy nem hagyják szóhoz jutni. Mintha a felépítmény, vagyis a
hivatalban, hatalomban lévők sokasága félne a kérdésektől, és tartana maguktól a kérdezőktől is.
Szarvas István beszélgetései, a kötetbe rendezett interjúk egyfelől tehát emlékek egy olyan korból, amikor
még a nyilvánosság minden szereplője elfogadta: az újságírónak az a dolga, hogy kérdezzen, az
információ birtokosának pedig az, hogy válaszoljon. Ez a korszak – hogy végleg, vagy átmenetileg, azt
ma még nem tudjuk – elmúlt ugyan, de jó interjúk ma is készülnek – Szarvas István sem fogyott még ki a
kérdésekből –: kiépített kapcsolatrendszer, évekre/évtizedekre visszanyúló, megalapozott bizalom, patinás
név, sok-sok utánajárás és idő kell hozzá, de ha ez mind megvan, ma is mikrofonvégre lehet kapni
tudósokat, művészeket, közéleti személyiségeket, sőt olykor gyakorló vagy visszavonult politikusokat is.
Másfelől viszont azt tartom az interjúkötet legnagyobb értékének, hogy van valaki, aki helyettünk
odamegy az érdekes emberekhez, fölteszi a kérdéseket, meghallgatja és lejegyzi a válaszokat, s mindezt
(azt interjúalanyok kiválasztásától a kérdések megfogalmazásán át a válaszok megszerkesztéséig) átszűri
a saját műveltsége és élettapasztalata szűrőjén, kontextusba helyezi – magyarul szervírozza a
közönségnek.
Azaz konyhakész, fogyasztásra előkészített súlyozott és tömörített igazságokat kapunk, anélkül, hogy az
elmondottak valóságtartalmán töprengenünk kellene (hiszen azt az újságíró már megtette helyettünk).
Becsüljük meg, hogy van még, aki ezt a munkát elvégzi helyettünk; hogy van még, aki kérdez, és főleg,
hogy van még, akinek válaszolnak.
Köszönjük a könyvet, és boldog születésnapot kívánunk.

 

 

   
   
 
       

 

 

https://mail.google.com/mail/u/0/images/cleardot.gif