Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Győr felkészülten várja 2017. évi Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált

2017.09.11

Győr felkészülten várja 2017. évi Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált

A 2017-es győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) szervezői szeretnék a 260 éremátadó ceremóniát is emlékezetessé tenni – erről beszéltek sajtótájékoztató keretében.

„Győr az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál révén sokat ad és sokat is kap” – fogalmazott egy korábbi sajtóeseményen Domanyik Eszter, a győri polgármesteri hivatal Városmarketing és Programszervezési Főosztályának vezetője. Kifejtette: a város nagyszerű létesítményekkel gazdagodik, amelyek a jövőben a győriek mozgáslehetőségét bővítik, míg városukat még inkább megismerik Európában, hiszen már mind az ötven ország jelezte részvételét a győri eseményen. Mint mondta, szeretnék a győrieket is bevonni ebbe a rendkívüli programba, éppen ezért örömteli, hogy már több mint 1200-an regisztráltak önkéntesnek, nagyon népszerű az egyetemi EYOF-kurzus és a középiskolák tematikus osztályfőnöki órái is. A város az intézményeit is bevonja, a művészeti intézmények például a nyitóünnepségen is szerepet kapnak, emellett a versenyek ideje alatt számos kísérőrendezvényt, kulturális programot szerveznek, amelyek hazánk és városunk értékeit mutatják be.

Az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál a nagy olimpia kistestvére, így a szervezők szeretnék többek között a 260 éremátadó ceremóniát is emlékezetessé tenni. A közel 800 díjazott az érmek mellett Hugoo kabalafigurát is kap. A győri Szervező Bizottság a zöld olimpia elveit követve nem élővirágot tervez adni a győzteseknek, hanem olyan papírvirágot, melyet emlékként hazavihetnek az ifjú nyertesek.

 
Print Friendly

H