Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Egy korrupcióellenes világprojekt legnagyobb támogatója hazánk

2017.07.07

Egy korrupcióellenes világprojekt legnagyobb támogatója hazánk

Egy többnapos korrupcióellenes rendezvénysorozatot 2016 január 22-én budapesti zártkörű konferenciával nyitották a szervezők, Magyarország Kormánya ugyanis az Állami Számvevőszék szakmai kezdeményezése alapján donori megállapodást kötött a számvevőszékek világszervezete (INTOSAI) fejlesztési kezdeményezésével (IDI) a korrupció elleni harc támogatása érdekében. A konferencián meghívottként felszólalt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Pintér Sándor belügyminiszter és Einar Gorrissen, az IDI főigazgatója és jelen volt Colleen Bell amerikai nagykövet is.

A házigazda Domokos László, az ÁSZ elnöke az eseményen hangsúlyozta: „az ÁSZ végső célja az integritás szervezeti kultúrájának megteremtése, jól kiépített és ténylegesen működő integritásirányítási rendszerek létrejöttének elősegítése minden olyan szervezetnél, amely közvetlenül vagy közvetve, például beszállítóként közpénzeket használ vagy közvagyont hasznosít.” A négynapos szarvasi szemináriumon az ÁSZ szakértői az ezen a téren szerzett jó gyakorlatokat is részletesen megosztják majd a résztvevő országok képviselőivel. Pintér Sándor belügyminiszter előadásában emlékeztetett arra, hogy az Eurobarométer szerint az EU-n belül Magyarországon sikerült az utóbbi időszakban a legnagyobb mértékben, tíz százalékkal csökkenteni a korrupciót.

Einar Gorrisen, a számvevőszékek világszervezete Fejlesztési Kezdeményezésének főigazgatója üdvözölte az ÁSZ pénzügyi támogatását 129 millió forintot és közölte a megállapodással Magyarország a legnagyobb támogatója a projektnek.

A hétfői budapesti nyitókonferenciát követően kedden reggel kezdetét vette a négynapos szakmai program, amelyet az ÁSZ immár hagyományosan Szarvason bonyolít le. Az idei eseménysorozat fókusztémája: az integritás szempontjainak beépítése a közpénzügyi ellenőrzésekbe.

Az Állami Számvevőszék két sikeres rendezvénysorozatot követően idén harmadszor is megszervezte az immár hagyományosnak számító négynapos szarvasi integritás szemináriumát, amelynek szakmai programjai kedden reggel kezdődtek meg és egészen február 26-áig, péntekig tartanak. Az esemény – amelynek idei programjában 10 előadás és 7 workshop szerepel – legfőbb célja ezúttal is az integritás alapú közigazgatási kultúra terjesztése és a transzparens államműködés fejlesztése az érintett országokban, a legjobb hazai és nemzetközi gyakorlatok megosztásán keresztül.

Az elmúlt két évihez képest idén emelkedett a résztvevők száma: mintegy húsz országból közel negyven számvevőszéki szakértő érkezett előbb hétfőn Budapestre, majd keddtől Szarvasra, a négynapos szemináriumra. Európából Albánia, Bosznia-Hercegovina, Görögország, Macedónia, Moldova, Montenegró és Ukrajna; Ázsiából Banglades, Fülöp-szigetek, Indonézia, Kirgizisztán, Malajzia, Pakisztán, Thaiföld; Afrikából pedig Mauritánia, Szudán, Szváziföld és Tanzánia képviselői vesznek részt az ÁSZ szakmai programjain. Emellett lengyel és portugál vendégelőadók is érkeztek az eseménye.

Az INTOSAI – a legfőbb ellenőrző intézmények nemzetközi szakmai szervezete – azon országok számvevőszékeit öleli fel, amelyek tagjai az Egyesült Nemzetek Szervezetének vagy az ENSZ valamely szakosított szervezetének. Az INTOSAI 1953-ban jött létre Havannában, és az eredetileg 34 intézmény közösségéből álló szervezet mára több mint 180 tagot számlál. A magyar legfőbb ellenőrző intézmény 1968 óta tagja az INTOSAI-nak. A szervezet legfőbb feladata a számvevőszékek együttműködésének fejlesztése és irányítása. Ezen intézmények fontos szerepet játszanak a kormányzatok elszámolásának és működésének ellenőrzésében, valamint elősegítik azok megbízható pénzügyi irányítását és elszámoltathatóságát.

Az állami ellenőrzés nemzetközileg elismert vezető szerveként az INTOSAI nemzetközi irányelveket is publikál az ellenőrzés különböző területeit érintően; az előbbiekhez kapcsolódó módszertani anyagokat dolgoz ki; továbbképzéseket szervez; és elősegíti a tagszervezetek közötti információcserét. Az INTOSAI öt hivatalos nyelven (arab, angol, francia, német és spanyol) dolgozik.

Az INTOSAI legfelsőbb döntéshozó szerve a háromévente ülésező Kongresszus, amelynek feladata elősegíteni a közpénzek felhasználása átláthatóságának javítását az egész világon a tapasztalatok számvevőszékek közötti cseréje, az aktuális kérdések megvitatása, valamint ajánlások elfogadása útján. Az Állami Számvevőszéket az a megtiszteltetés érte, hogy 2004-ben olyan jelentős esemény házigazdája lehetett, mint a XVIII. Kongresszus, ahol a szervezet átalakítását megalapozó 2005-2010-re szóló Stratégiai Tervet is jóváhagyták. A XVIII. Kongresszust követően az INTOSAI Stratégiai Tervének megvalósításával kapcsolatban rendkívüli kormányzótanácsi ülést tartottak, amelynek ismét az ÁSZ adott otthont. Az Állami Számvevőszék 2001 óta tagja a Kormányzótanácsnak. Továbbá, az ÁSZ elnöke professzor Kovács Árpád töltötte be 2004-től a Kormányzótanács elnöki tisztét a 2007-ben megrendezett mexikói INTOSAI Kongresszusig.

Forrás: ász.hu

 
Print Friendly